KezdőlapCímlapSzakíthatott az Ázsia Expressz egykori sztárpárja

Szakíthatott az Ázsia Expressz egykori sztárpárja

Két évig tartott Hegyes Berci és Vágner Fanni szerelme, most azonban úgy tűnik, véget ért.

Hegyes Bercit a Dancing with the Starsban ismerhette meg a közönség, ahol rögtön az első évadban elképesztő sikert aratott Gelencsér Tímea oldalán, hiszen megnyerték a versenyt. Azonban nem ez volt az egyetlen kupa, amit a magasba emelhetett, hiszen a harmadik évadban Csobot Adél partnereként fölényes győzelmet arattak. A négy évadból, így kettőt Hegyes Berci és tanítványai nyertek, sőt, szerelmét is a műsornak köszönhette. 

Hegyes és Vágner Fanni a kulisszák mögött ismerte meg egymást, ugyanis a szőke lány a Dancing with the Stars fodrásza volt. A sztárpár 2022-ben vállalta fel kapcsolatát a nyilvánosság előtt, majd az Ázsia Expressz legutóbbi évadában is feltűntek, melyben egészen a döntőig jutottak, és küzdöttek Kucsera Gábor és Tóth Dávid egykori olimpikonok ellen végül másodikként kerültek ki a hajszából.

Márciusban még arról pletykáltak, hogy a harmincéves táncos és barátnője már az esküvőjüket tervezgetik, de nagyon úgy tűnik, hogy ahelyett a szakítás mellett döntöttek, és ez egyre több követőjüknek feltűnt.

Fannival nagyon jól megvagyunk. Sokat szoktunk utazgatni. Nagyon a társamra találtam Fanni személyében, nagyon szeretjük egymást – mondta pár hónappal ezelőtt Hegyes Berci a TV2-nek, és azt is hozzátette, hogy az esküvő napja is „egyre közeledik”.

Hegyes sokáig kereste az igazit, az évek során sokan összeboronálták a táncos műsorbeli partnereivel is, először Gelencsér Tímeával, majd Nagy Rékával. A férfi bevallása szerint nagyon jó barátság alakult ki közte és egykori táncpartnerei között, azonban több nem lett a kapcsolatokból.

Majd 2022 nyarán feltűnt a közösségi oldalán egy titokzatos szőke lány, akiről eleinte nem nagyon árult el információkat. Végül júliusban elárulta, hogy a Dancing with the Starsban ismerkedtek össze, és szerettek egymásba, majd egy évvel később az Ázsia Expressz mexikói forgatása alatt még erősebb lett a kapcsolatuk.

A szerelmespár az utóbbi időben azonban egyre furcsábban viselkedik, hiszen nem töltenek időt egymás társaságában, legalábbis a közösségi oldalaik alapján úgy tűnik. Az utolsó közös bejegyzésük március végére tehető, előtte viszont gyakran osztottak meg közös fotókat vagy videókat magukról.

Vágner Fanni oldala is árulkodó, hiszen már több külföldi nyaraláson is részt vett, de a táncos egyikre sem tartott vele, jelenleg Amerikában, azon belül is Miami Beachen tartózkodik, ahonnan ontja magáról a merész felvételeket, Hegyes Berciről egy szót sem ejt. A táncos is hasonlóképp viselkedik, ugyanis vagy egyedül, vagy más nők társaságában látható az általa közzétett fotókon és videókon, azoban még egyikük sem jelentette be nyilvánosan, hogy szakítottak volna. 

Indirekt/Origo