KezdőlapCímlapSúlyos balesete után Ázsiában bukkant fel Kandász Andrea

Súlyos balesete után Ázsiában bukkant fel Kandász Andrea

A TV2 egykori műsorvezetője újévkor utazott el, csak márciusban tér haza, de Ázsiában is dolgozik.

Kandász Andrea még tavaly júniusban esett nagyot, mindkét keze eltört. „A bringaúton a saját sávomban nekem jöttek. Röpülés, mindkét alkarom eltört. Fájdalom, de óriási öröm, hogy nem a fejem csapódott be. Azóta is hálás vagyok a jó Istennek, a Sorsomnak ezért. Úgyhogy vigyorgok” – írta a baleset után.

Az Uzsoki kórházban kezelték, műtötték is, majd otthonából jelentkezett: „Egyedül semmi nem megy. A kiszolgáltatottság érzését eddig nem ismertem. Nem tudtam, hogy milyen nagy probléma lehet akár egy fogmosás, viszketés vagy egy falat kenyér bejuttatása a számba. A legnagyobb nehézséget mindig is a segítség kérése és a türelem jelentette számomra. Nem ment. Hálás vagyok azért, hogy most megtanulom, és szerencsés, mert van kitől segítséget kérnem” – írta akkor.

A Bors megkeresésére most elárulta, hogy jól van, Ázsiában tartózkodik, onnan is dolgozik. „Sajnos nem bírom a hideget, nulla fok alatt teljesen lemerevedek, ami a kéztöréssel csak még rosszabb lett idén. Én akkor működöm jól, ha meleg van. Most Délkelet-Ázsiában vagyunk, ahol digitális nomádként élünk, így nehezebben ér el bennünket a mindennapi stressz és sokkal jobban el tudok mélyedni magamban. Ezért is tűntem el a közösségi oldalakról: nincs baj, csak most muszáj egy kicsit offline is lennem” – magyarázta.