KezdőlapCímlapA Barátok közt sztárja visszaköltözött a családdal Magyarországra

A Barátok közt sztárja visszaköltözött a családdal Magyarországra

Eddig Ausztriában éltek, ahol Solti Ádám fogtechnikusként dolgozott.

Solti Ádám és 16 évvel fiatalabb felesége, Berni több mint egy éven keresztül Ausztriában éltek, ahol a színész visszatért régi szakmájához: fogtechnikusként dolgozott. A házaspár nemrég mégis úgy döntött, hogy első közös kisfiúkkal inkább hazatér Magyarországra. Mint a Blikk megtudta, az elhatározás hátterében szakmai okok álltak.

“Kaptam egy nagyon jó lehetőséget. A Madách Színházban én játszom a férfi főszerepet, Edwardot a Pretty Womanben. Úgyhogy arra az elhatározásra jutottunk Bernivel, hogy újra megpróbáljuk itthon” – indokolta a bulvárlapnak Solti Ádám.

A 44 éves színész az RTL A Fort Boyard – Az erőd című műsorában is szerepel, így hamarosan Franciaországba utazik a forgatásra. Elmondása szerint azonban az nem újdonság számára, hogy egy időre nélkülöznie kell majd a családját, mivel Ausztriában is sok időt töltöttek külön. 

“Nekem dolgoznom kellett, Berni viszont mindenképpen Magyarországon akart szülni, és rengeteg kontrollvizsgálatra járt haza, sokat ingázott a két ország között” – magyarázta.