KezdőlapBelföldSokkoló: vasvillával szúrta meg a kormányhivatal embereit a mérges gazda

Sokkoló: vasvillával szúrta meg a kormányhivatal embereit a mérges gazda

A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a férfinak a letartóztatását, aki az egyik megyei járási kormányhivatal tisztviselőit kergette el és okozott egyiküknek sérülést.

2020. szeptember 24-én a délelőtti órákban a járási hivatal három kormánytisztviselője jelent meg az egyik megyei faluban, hogy a gyanúsítottnál környezettanulmányt készítsenek. A tanulmány készítése során a gyanúsított a kapun belül állt, míg a kormánytisztviselők a kapun kívül intéztek a kérdéseket a férfihez.

Az egyik kérdést követően a gyanúsított hátra ment az udvarba, magához vett egy vasvillát, majd a kapun kilépve a sértettek felmenőit szidalmazva közölte velük, hogy takarodjanak. A hivatalos személyek a gépkocsijukhoz szaladtak. Ezzel azonban a gyanúsított nem elégedett meg, a vasvillával a gépkocsi tetejére ütött, majd a jobb oldali ablaküveget bezúzta és a vasvillával a jobb első ülésen ülő férfit vállon szúrta.

A sértettnek a szúrás, valamint a kitört szilánkok miatt 8 napon belül gyógyuló vérző sérülésekei keletkeztek. A gépkocsit vezető társának azonban sikerült az autót elindítania és a helyszínről elmenekülniük.

A hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint a súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban a járási ügyészség indítványozta a letartóztatás egy hónapra történő elrendelését. Indítványát az ügyészség azzal is indokolta, hogy a férfi végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el a cselekményt, valamint ellene nyomozati szakban más büntetőeljárás is folyamatban van.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítványnak helyt adva a férfi letartóztatását egy hónapi időtartamra elrendelte.

Indirekt/delmagyar.hu