KezdőlapCímlapSima olasz győzelemmel kezdődött a labdarúgó-EB

Sima olasz győzelemmel kezdődött a labdarúgó-EB

Olaszország hazai pályán 3-0-ra legyőzte Törökországot a 16. Európa-bajnokság nyitómeccsén. Az olaszok végig fölényben játszottak, öngóllal szereztek vezetést, de teljesen megérdemelten nyerték a nyitómeccset.

Ahogy arra számítani lehetett, az olaszok uralták az első félidőt. Nem véletlen az a tény, hogy Roberto Mancini csapata immár évek óta veretlen. Főleg olasz akciókat lehetett látni az első félidőben. Sőt, igazából az egész meccsen. Teljesen megérdemelten nyertek a végén 3-0-ra.

Nem pályaválasztó, de Rómában hazai pályán játszó olaszok olyan fölényben voltak, ami 2004 óta nem volt még, a selejtezőkben sem. Akkor a holland-lett meccsen történt az, hogy 16-0 volt a kapura lövések aránya, ezen a találkozón 14-0-nál tartottunk már az első 45 percben.

A második félidőben aztán már eredményesebbek is voltak az olaszok, az 53. percben egy öngóllal szerezték meg ennek a furcsa Európa-bajnokságnak az első gólját, Merih Demiralról bepattantat lövéssel vezettek.

Ez a furcsa gól is lökést adott az olaszoknak. Innentől a törököknek már esélyük sem volt, a 66. percben jött az újabb olasz gól, Spinazzola 14 méteres lövését még védte Cakir, ám a kipattanóra érkezett Immobile, és közelről a hálóba emelt.

A kegyelemdöfés pedig a 79. percben érkezett. Insigne csavart a kapu jobb oldalába. Az olaszok már az első meccsen erőt demonstráltak. Ahogy több szakértő fogalmazott az elején, az egész Európa-bajnokság végső esélyese is Roberto Mancini csapata.