KezdőlapBelföldSietett haza, hát ellopott egy buszt

Sietett haza, hát ellopott egy buszt

Ellopott egy autóbuszt egy férfi egy békéscsabai telephelyről, mert csak órákkal később indult volna járat Dombegyházra, ő pedig nem akart várni; a fiatalnak jogosítványa sem volt – közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

A 22 éves férfi kedden 1 óra 30 perc körül érkezett vonattal Békéscsabára. Fáradt volt, ezért lefeküdt egy padra, ahol több mint három órát aludt. Ezután látta, hogy az első járat Dombegyházra csak órák múlva indul, és még sokat kell várakoznia, ezért elhatározta, hogy ellopja az egyik buszt, és hazamegy vele.

Az autóbusz már Dombegyházon haladt, amikor egy szabadnapos rendőr meglátta. Tudta, hogy a férfinak nincs vezetői engedélye, mert korábban már emiatt intézkedtek vele szemben, ezért szólt a szolgálatban lévő kollégáinak. A férfi először azt állította, hogy dolgozik, és munkája elvégzéséhez kapta a járművet, de azt nem tudta megmondani, hogy kitől. Később beismerte, hogy engedély nélkül vitte el a járművet. A békéscsabai rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett gyanúja miatt indított eljárást a 22 éves férfi ellen.