KezdőlapCímlapSchobert Norbi testőrt fogadott Réka mellé, akit savval akartak leönteni

Schobert Norbi testőrt fogadott Réka mellé, akit savval akartak leönteni

20 ezres főt számlál Facebook csoport gyalázza a Schobert családot, néhányan arra buzdítják a fanatikus gyűlölködőket, hogy fizikailag is ártsanak Rékának és Norbinak.

Betelt a pohár, Norbi már nem hunyhat szemet az ellenük folyó hadjárat felett. A fittnesz guru szerint a gyűlölködés és támadás mögött cégeik egyik konkurense állhat. Még FB csopőortjuik is van, tagjai évek óta igyekeznek lejáratni Rékát és Norbit azzal, hogy hazugságokat terjesztenek róluk és ezzel bizonyíthatóan milliárdos kárt okoztak a vállalkozásoknak. Vannak, akik nem elégszenek meg ennyivel és konkrétan életellenes fenyegetéseket tesznek közzé a csoportban.

Sajnos nem úri hóbortból fogadtam testőrt Réka mellé. Mindenki elhiheti, hogy ő sem érzi magát jól attól, hogy mindenhová egy százkilós képzett fickó kísérgeti, de nem volt más választásunk. Ennek a csoportnak a tagjai megjelentek Réka edzésén, ahonnan egy fenyegetésnek szánt posztot tettek ki az oldalukra. Az egyik tagjuk lefényképezett egy palackot, amit kezében tartott és közölte, hogy sav van benne, majd megkérdezte, hogy arcon öntse-e vele a színpadon tornázó feleségemet” – mondta Norbi, aki egy másik esetet is felidézett, amikor valaki konkrétan arról írt a csoportban, hogy elgondolkodott Réka halálra gázolásán.

„Egy másik alkalommal az egyik tag azzal büszkélkedett a csoportban, hogy a feleségem előtte ment át a zebrán, neki pedig megfordult a fejében, hogy a fék helyett inkább a gázra lép. Ijesztő volt olvasni ezeket a sorokat, de még ijesztőbb volt látni, hogy hány ember kérte számon az illetőn, hogy végül miért a féket választotta” – mondta a fitneszguru, aki maga is kap fenyegetéseket, de önmagát kevésbé félti.