Schobert Norbi felesége bár imádja a három gyermekét, és nagyon büszke is rájuk, tudja, hogy ők is hibáznak.
Rubint Réka és Schobert Norbi gyerekei már csaknem felnőttek, és persze a szüleik úgy látják, remek emberek lettek, de sokat kell még tanulniuk. Bár rengetegen támadják őket azért, mert azt hiszik, ők „a tökéletes Schobert családnak” tartják magukat, ez korántsem igaz. Ennek nehézségeiről beszélt most a Borsnak Rubint Réka.
Egy darabig próbáltam felvállalni helyettük a nehézségeket, de aztán rájöttem, hogy ezzel inkább ártok, mint használok. Minden embernek van egy életútja, amit saját maga kell, hogy bejárjon, ha ha nem most, akkor majd megtapasztalja később – kezdte Réka őszintén.
„Sokkal többet számít, ha jó példával járunk előttük, mert ha egy gyerek a korához mérten tudatos, akkor lehet, hogy eszébe jut, hogy anya múltkor pont egy ilyen miatt sírt, és hogy hogy oldotta meg. Tehát szerintem, ha az ember megosztja a tapasztalatait, de úgy, hogy nem terhelje a saját problémáival, az egy jó útravaló lehet” – fejtette ki a véleményét.