KezdőlapCímlapRemekül kezdtek kajakosaink az olimpián: négy egység is megnyerte a futamát

Remekül kezdtek kajakosaink az olimpián: négy egység is megnyerte a futamát

Négy számban hét magyar hajó harcolt a továbbjutásért a tokiói olimpia kajak-kenu versenyeinek nyitónapján. Lucz Dóra, Kopasz Bálint, a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra és a Csipes Tamara, Medveczky Erika duó megnyerte a futamát, Kárász Anna is elődöntős. Az Adolf Balázs, Fejes Dániel duó a reményfutamban indul.

Lucz Dóra és Kárász Anna is bejutott a keddi középfutamba a kajak egyes 200 méter hétfői előfutamából. A magyarok közül az UTE 26 éves, háromszoros Európa-bajnok sportolója, Lucz szállt vízre elsőként a Sea Forest Kajak-Kenu Pályán és egy futamgyőzelemmel mutatkozott be, majd Kárász másodikként ért célba a harmadik futamban.

Az Adolf Balázs, Fejes Dániel duó a hetedik helyen végzett hétfői előfutamában, így a nap folyamán később még a reményfutamban is vízre kell szállnia. A fiatal magyar kettős, amely a nemzetközi mezőnyben szinte egyedüliként azonos oldalon, a jobbon evez, nem tudott beleszólni a középfutamba jutást érő első két hely sorsába. Később a reményfutamban sem sikerült az első háromba kerülni, így búcsúztak.

Kopasz Bálint az első helyen ért célba a kajak egyes 1000 méter hétfői második előfutamában, így kihagyva a reményfutamot rögtön a keddi középdöntőbe jutott. A győriek 24 éves kajakosának, aki a szám világ- és Európa-bajnoki címvédője, öt riválisa volt az első pályáján, s közülük csak az öt éve, Rio de Janeiróban harmadik orosz Roman Anoskin tűnt komolyabb ellenfélnek, de végül Kopasz rendkívül magabiztos evezéssel fölényes sikert aratott.

Varga Ádám a második helyen ért célba a kajak egyes 1000 méter hétfői utolsó előfutamában, így ő is készülhet a keddi középfutamra a tokiói olimpia kajak-kenu versenyén. KSI 21 éves sportolója az ötödik előfutamba került a királyszámban, legnagyobb ellenfelének a németek fetörekvő csillaga, a májusi, szegedi világkupán győztes Jacob Schopf ígérkezett. A verseny igazolta is a papírformát, a német és a magyar kajakos hamar kivált a mezőnyből és – bár a végén a kínai Csang Tung próbálta támadni őket – magabiztosan szerezte meg a továbbjutó két helyet.

A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra és a Csipes Tamara, Medveczky Erika kajak kettes is bejutott a középfutamba 500 méteren. Az ötszörös ötkarikás bajnok Kozák mindhárom 500-as számban címvédőként szerepel a japán fővárosban, öt éve, Rióban Szabó Gabriellával nyert aranyérmet párosban. A szolnoki Bodonyival tavasszal ült össze és egy Európa-bajnoki címmel mutatkozott be. A hétfői előfutamban esélyeshez méltóan debütáltak az előfutamban, a győzelmüket senki és semmi nem veszélyeztette.

Velük ellentétben a szám másik magyar indulója, a Csipes Tamara, Medveczky Erika duó már évek óta együtt evez, és szintén a favoritok közé tartozik Tokióban. A rutinos honvédos duó első pályáján a fehéroroszok párosával, Hudzenkával és Litvincsukkal harcolt, s végül Kozákékhoz hasonlóan elsőként haladt át a célvonalon.