KezdőlapCímlapRajongói segítségét kérte Horváth Éva

Rajongói segítségét kérte Horváth Éva

Eljutott valameddig, most azonban megakadt Horváth Éva. Követői talán tudnak neki segíteni.

Miután vidékre költözött Horváth Éva, úgy döntött, kitanulja a gazdálkodást, sőt, már le is tette a vizsgáit: Aranykalászos gazda lett. Most azonban gondban van, ugyanis nem tudja, innen merre tovább. Ezért fordult Insta-követőihez, hátha ők előállnak valami jó ötlettel.

– Most, hogy véget ért az Aranykalászos gazda tanfolyamom azon gondolkodtam, hogy mit kezdjek magammal. Na jó ez csak vicc, hiszen rengeteg dolgom van, például forgatom a Pura Vida-t is :)), de tanulni mindig jó dolog 🙂 Kíváncsian várom az ötleteiteket, szerintetek mibe kezdjek bele? – kérdezte rajongóitól a volt szépségkirálynő.

Jöttek is a jobbnál jobb ötletek. Volt, aki azt javasolta, hogy teát és fűszernövényeket termesszen, más arra kérte: kisebb adagokban a közösségi oldalán adja tovább a frissen megszerzett tudást – de volt olyan is, aki azt javasolta, készítsen kézműves termékeket, hisz ebbe annyi minden belefér a lekvártól kezdve a süteményeken át egészen a savanyúságig. Úgy tűnik, ez utóbbi javaslat a volt szépségkirálynő tetszését is elnyerte, hiszen válaszolt is a kommentre: „Valami hasonló van az én fejemben is :)”

Indirekt/Bors