KezdőlapBűnügyRács mögött az anyagias nagykanizsai főorvos!

Rács mögött az anyagias nagykanizsai főorvos!

Pénzért a kórház VIP szobájában biztosított diszkrét kezelést a magánbetegeinek.

Vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt fogtak egy nagykanizsai főorvost és két budapesti társát – írta meg a police.hu. A gyanú szerint a nagykanizsai kórház egyik osztályvezető főorvosa magánbetegei számára a pszichiátria VIP szobájában biztosított diszkrét kezelést olyan embereknek, akik el akarták kerülni a nyilvánosságot. A kezelésért cserébe jelentős összegeket kért.

A betegek két budapesti személy közvetítésével jutottak hozzá az ellátáshoz, amiért több százezer forintot fizettek. Ezután a páciensek elhelyezését és kezelését már a 62 éves osztályvezető végezte. Az előre meghatározott összegeket az egyik elkövető párjának számlájára utalták az ügyfelek, ebből kapta meg részesedését az orvos is, aki többször családtagjai bankszámláira kérte annak továbbítását.

A rendőrök több helyszínen tartottak kutatást a gyanúsítottaknál, akiktől iratokat, telefonokat, számítástechnikai eszközöket és 22 millió forint készpénzt foglaltak le.