KezdőlapCímlapPilóta lett Kis Grófo?

Pilóta lett Kis Grófo?

Nem mindennapi élményben volt része Kis Grófónak, aki egy rövid időre pilótának állhatott.

A mulatós sztár szereti új dolgokban kipróbálni magát, és az utazás sem áll távol tőle, minden lehetőséget megragad, hogy olyan helyekre látogasson el, ahol még nem járt.

Ezúttal is egy igazán különleges területet sikerült felfedeznie, amihez még csak külföldre sem kellett utaznia. Mindössze egy repülőgépre szállt fel, csak épp nem azzal a céllal, amivel ezt a legtöbb ember teszi. Kis Grófo ugyanis megtekinthette egy repülő pilótafülkéjét, sőt, azt is kipróbálhatta, milyen érzés a pilóta székében ülni… Minderről a Facebook-oldalán számolt be.

Mostantól én vagyok a repülőgépen a pilóta – írta posztjában a zenész.