KezdőlapBelföldPára, hideg, köd, lefagyott út: ezek várnak ránk a jövő héten

Pára, hideg, köd, lefagyott út: ezek várnak ránk a jövő héten

Közeleg a tél és egyre hidegebb időjárásra számíthatunk.

Vasárnap, azaz ma délelőtt a pára- és ködfoltok feloszlanak, a nap első felében fátyolfelhős időre készülhetünk, amely néhol szűri a napsütést. Délutántól az Alföldön és délen, estétől pedig már máshol is megnövekszik a felhőzet. Csapadék nem lesz. A délnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 8 fok között alakul. Késő estére -2 és +2 fok közé csökken a hőmérséklet – írja a met.hu.

Ezt követően a jövőheti időjárás igen felhős lesz, néhol egy kis napsütéssel és igen hideg reggelekkel.

Hétfőn erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Hajnalban északnyugaton, északon kisebb havas eső, szitálás kialakulhat. Délutántól aztán északnyugat felől elszórtan valószínű eső. Az északnyugati szél néha megélénkül. Reggel 0, délután 6 fok körül alakul a hőmérséklet.

Kedden hajnalra köd, illetve rétegfelhőzet képződik, mely akár egész nap megmaradhat. Lesznek ugyanakkor derűsebb területek is. Eső nem fordul elő. Reggel -1 fok körül, délután 5-10 fok között várható a hőmérséklet.

Szerdán borult, ködös időre van kilátás. Szitálás, éjszaka ónos szitálás többfelé teheti csúszóssá az utakat. Gyenge marad a délkeleti légmozgás. A csúcsérték +5 fok körül alakul.

Csütörtökön és pénteken túlnyomóan borult, párás, sok helyen egész nap tartósan ködös idő valószínű. Szitálás, ónos szitálás bárhol kialakulhat. +1 és +6 fok közé gyengül a nappali felmelegedés.

Indirekt/Blikk