KezdőlapCímlapPalvin Barbi vezeti az MTV európai zenei díjátadóját Budapesten

Palvin Barbi vezeti az MTV európai zenei díjátadóját Budapesten

November 8-án a világ ismét Magyarországról beszél: Londonban és Budapesten lesz az európai zenei díjátadó ünnepség, aminek egyik műsorvezetője a világhírű magyar modell lesz.

Csak nemrég derült ki, hogy idén Magyarországon rendezik meg az MTV EMA, vagyis az MTV európai zenei díjátadóját. Pontosabban itt is, mert egyszerre közvetítenek majd Londonból és Budapestről, a nagy része pedig a világjárvány miatt feltehetően online zajlik majd. Most pedig azt is lehet már tudni, hogy az egyik magyarországi műsorvezető Palvin Barbara lesz. Ez olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében, amiben Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt idézik: „Örömmel jelenthetem be, hogy a magyarországi helyszíneken Palvin Barbara világhírű modell lesz az egyik műsorvezető.”

A közlemény szerint „a november 8-i esemény során hazánk különleges helyszíneit láthatják majd világszerte, Palvin Barbara vezetésével egy virtuális utazáson vehetnek részt és felfedezhetik Budapestet és több magyarországi ikonikus helyszínt” – tudatta a 24.hu.