A népszerű műsorvezetőt teniszezés közben érte a baleset, elszakadt az Achilles-ina.
Palik László járógipszben jelent meg a Mokka adásában, ahol elárulta, hogyan sérült meg. Elmondása szerint teniszezés közben történt a baleset, ami miatt meg kellett műteni a lábát.
„Szokás szerint hülye voltam, sport közben elszakítottam az Achillesem. Azért voltam hülye, mert körülbelül két hete tudtam, hogy ez lesz, mivel be volt gyulladva, merev volt, de én azt gondoltam, majd én megoldom: ráterhelek, és nagyon jó lesz” – mondta a műsorvezető.
A Legyen Ön is milliomos! új évada júliusban érkezik a TV2-re, Palik pedig a sérülése ellenére is leforgatta az epizódokat. A műsorban nemcsak civil játékosok szerepelnek majd, hanem hazai sztárok is. A műsorvezető a nehézségek ellenére is jókedvű maradt.
„Figyeljetek, gyerekek! Van menőbb, kúlabb dolog, mint hogy 64 évesen ismét sportsérülés miatt műtenek? Van menőbb dolog annál, hogy 2025-ben két ember beszélget egy stúdióban, és szeretik a tévénézők? Én ezt imádom!” – jelentette ki.
Indirekt/Index