KezdőlapCímlapÖt infarktus és egy agyvérzés után kezdett új életet Lajsz András

Öt infarktus és egy agyvérzés után kezdett új életet Lajsz András

Az országos hírű mixer, Lajsz András összesen közel egy évet töltött kórházban, de már jól van, és mára teljesen új életet kezdett.

Lajsz András egykor a legnagyobb tévéműsorokban, rendezvényeken keverte a koktélokat, nagyon népszerű és tehetős volt. Aztán a semmiből jöttek a bajok. Első, második, harmadik, negyedik majd ötödik infarktus, közben pedig egy agyvérzés is. Lajsz összességében közel egy évet töltött kórházban, időközben a házassága is zátonyra futott, mert megcsalta a feleségét. A sorsában pozitív fordulópont volt a tavalyi év vége, amikor a vírus miatt becsődölt az utolsó üzlete is, és gyakorlatilag az utcára került. Ekkor a volt felesége, sokak meglepetésére, öt év után visszafogadta a közös érdi házba.

– Újrakezdem az életem, a semmiből. Újra húszévesnek érzem magam. Na, nem a fizikai állapotom miatt, hanem a karrierem szempontjából. Egy kis sörözőt működtetek Érden, ami tavaly október harmincadikán ugyan megnyitott, de a vírus miatt nyolc nap múlva be is kellett zárni. Most újra kinyitott a hely, egy hete. Még nem tudom megmondani, hogy gazdaságilag kifizetődő lesz vagy sem. De talán nem is ez a lényeg – mesélte a Borsnak. – Itt ülök egy harmincéves kisautóban, amit az egyik barátomtól kaptam kölcsön, és boldog vagyok attól, hogy süt a nap. Most már tudok örülni az ilyen apróságoknak is.

Az egyik infarktusánál meghalt, újra kellett éleszteni. Ott a kórházban megértette, hogy mi is a fontos az életben.

Volt nagyon drága autója, sok pénz a zsebében. „Na és? Azt nem tudtam volna magammal vinni a sírba” – tette hozzá.