KezdőlapCímlapÖsszeroppantotta a Covid elleni védőoltás a P Mobil sztárzenészét

Összeroppantotta a Covid elleni védőoltás a P Mobil sztárzenészét

Zeffer András 2006-ban legyőzte a leukémiát,most a koronavírust megúszta, de a védőoltás ágynak döntötte.

Forrás: Youtube

A P. Mobile egykori billentyűse a Mobilmánia meghatározó alakja a napokban megkapta a koronavírus elleni első oltást.

Nagyjából két héttel ezelőtt kaptam meg az első oltást, a Moderna vakcináját, s azt mondta az orvosom, ez az én esetemben legjobb esetben is nagyjából 20 százalékos védettséget ad. Nem voltam boldog ettől a mondattól, de azt mondtam, ha legyőztem a leukémiát, akkor nem fektethet két vállra ez a ki tudja, honnan idekerült vírus. Az oltást követően nem volt különösebb mellékhatás, aztán néhány nappal később úgy éreztem, mintha rám zuhant volna a világ. Bedagadt a kezem, megmozdítani sem tudtam, és olyan rosszullét tört rám, amit talán még a leukémia ellen folytatott harcban sem éreztem. Ájulás kerülgetett, de annyi erőm még volt, hogy megmérjem a vérnyomásomat, ami rendszeresen magas, gyógyszert is szedek rá, ám akkor a műszer 90/50-et mutatott. Gyorsan tormát reszeltem és befaltam – nyilatkozta a zenész a Blikknek. – Aztán valamelyest jobban lettem. De a történet vége happy end, az orvosom azt mondta a telefonba, hogy örüljek, mert ez a rosszullét azt jelenti, hogy működik az immunrendszerem. Ez volt az én szervezetem immunválasza a vakcinára.