A rendőrség házkutatást tarthat Delhusa Gjon otthonában a parkolási botrány kapcsán.
December elején Újbuda alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté egy Facebook-posztban rendszeres szabálytalan parkolással és pofátlan viselkedéssel vádolta meg Delhusa Gjont – írja a Blikk. Egy videófelvétel is nyilvánosságra került, amin a zenész egy úgy nevezett IPA-, valamint egy rendőrigazolványt is felmutatva próbálja hatósági személynek kiadni magát. A lap szerint utóbb kiderült, az IPA-igazolvány régen lejárt, hatósági dokumentum pedig eleve nem is lehetne nála.
A napokban tanúként hallgatták meg a helyszínen intézkedő közterület-felügyelőt, és csütörtökön Újbuda alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté is a kapitányságon járt, hogy elmondja, amit ő tud az ügyről.
„Azt az információt kaptam, hogy akár házkutatást is tarthat a rendőrség Delhusa Gjonnál, ugyanis a nyilvánosságra került videóban nem látszik egyértelműen, hogy az általa felmutatott rendőrigazolvány csupán egy megtévesztésre alkalmas dokumentum vagy hamisítvány” – mondta az alpolgármester.
A lap hozzáteszi: abban az esetben, ha hamisítványról van szó, a rendőrség tovább vizsgálódik majd, hogy kitől jutott hozzá az igazolványhoz.