KezdőlapCímlapÖrdög Nóra reagált a harmadik terhességéről szóló pletykákra

Ördög Nóra reagált a harmadik terhességéről szóló pletykákra

Az utóbbi időben Ördög Nóra előszeretettel visel bő ruhákat, ez pedig gyanús lett sokaknak, így mostanában többször rákérdeztek, hogy babát vár-e.

Ördög Nóra lányával, Micivel csak nehezen esett teherbe, amit a műsorvezető akkor nyíltan elárult. Kisfiúk, Vencel azonban már természetes úton fogant. Ördög Nóra rajongói az öltözködése alapján az gyanítják, hogy Mici és Vencel hamarosan kistestvér kap.

Ördög Nóra egy videóban reagált erre, s többek közt arról is beszélt, hogy annyira kerek most az életük, hogy ezt félne megbolygatni. „Van egy fiunk, van egy lányunk pici korkülönbséggel. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez ennyire jól működik. Nagyon sokan riogattak, amikor kiderült, hogy 14-15 hónap van a két baba között, hogy ez majd rettenetesen nehéz lesz. Én mindenkinek azt mondom, hogy aki teheti, és van energiája, az mindenképpen kis korkülönbséggel vállalja be a tesókat, mert nagyon nagy áldás.”

Ez a cáfolat azonban sokakat nem győzött meg, Mivel Nánási Pál felesége korábban sem sietett bejelenteni, hogy babát várnak.

Indirekt/Origo