KezdőlapCímlapOrbán Viktor is köszöntötte: győztes meccsel zárta mesés pályafutását Görbicz Anita

Orbán Viktor is köszöntötte: győztes meccsel zárta mesés pályafutását Görbicz Anita

Görbicz Anita búcsúmérkőzésén csapata, a Győri Audi ETO KC 26–20-ra legyőzte a vendég Mosonmagyaróvárt a női kézilabda NB I zárómeccsén.

Fotó: MTI

A 38 éves, ötszörös BL-győztes, 13-szoros bajnok Görbicz utolsó mérkőzését játszotta játékosként, visszavonulása után pedig a bajnoki ezüstérmes győri klub sportigazgatójaként és a magyar szövetség alelnökeként tevékenykedik tovább. Görbiczet köszöntötték a találkozó előtt, 13 perc elteltével pedig – ez volt a mezszáma – felhangzott a lelátón a „Görbe, Görbe!” rigmus. Az utolsó öt percben Görbicz – az állva ünneplő közönség buzdítása mellett – irányítóként szerepelt pályafutása 750., utolsó győri mérkőzésén, amelyen háromszor volt eredményes.

„Jó volt ilyen közönség előtt, irányítóként befejezni a pályafutásomat” – értékelt az M4 Sportnak Görbicz. Kiemelte: élvezte a mérkőzést, ugyanakkor elfáradt a végére, és folyamatosan az járt a fejében, hogy az utolsó mérkőzését játssza. Bevallása szerint ez meg is látszott a teljesítményén.

A világklasszis sikeréhez Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált, a Facebook-oldalán a következőket írva: „Semper fidelis! Mindent köszönünk, Anita!”

A magyar válogatottban 233 mérkőzésen 1111 gólja volt, előbbivel az örökrangsor nyolcadik helyén áll. A találkozó után Bartha Csaba klubelnök bejelentette: Görbicz 13-as mezét visszavonultatja az ETO, emellett szektort neveznek el a klasszisról.

Indirekt/Blikk