KezdőlapCímlapŐ Koltay Róbert párja, három és fél éve élnek együtt

Ő Koltay Róbert párja, három és fél éve élnek együtt

A legendás színész sokáig rejtegette új párját a média előtt. Most végre megmutatta a szakmabeli Gaál Ildikót, az ismert rendezőt.

Koltay Róbert magánéletéról a feleségével, Pogány Judittal történt viharos szakítása óta semmit nem lehetett tudni. Anno a válóok egy fiatal, pályakezdő színésznő volt, ő már a múlté. Azt hihettük, már nem lesz senki, aki az idősődő színész kezét fogná, de kiderült, tévedtünk. Koltay Róbert három és fél éve alkot egy párt kedvesével, Gaál Ildikóval. A színész a Bestnek elmondta: jelenlegi párjával régóta együtt dolgozott, a munkakapcsolatból barátság, majd szerelem lett.

A kétgyermekes ldikónak gyerekkori álma volt a színház. Előbb rendezőasszisztens lett a miskolci színházban, itt ismerte meg férjét, Mucsi Sándor színészt, aki öt évvel ezelőtt hunyt el.

– Másfél évvel a férjem halála után ismertem meg Robit, és kezdtünk együtt dolgozni. Akkoriban volt egy induló kapcsolatom, ami miatt választási helyzet elé kerültem: ő vagy Robi. Kikértem a fiaim véleményét, egy emberként, egyértelműen azt mondták: Robi – mesélte a Bestnek Gaál Ildikó.