65 év felett, egy havi átlagnyugdíj mértékéig, 10 éves futamidőre, 0 százalékos kamattal, állami kezességvállalással.
Nyugdíjashitel bevezetését javasolja az Országos Nyugdíjas Parlament – olvasható a szervezet tegnapi közleményében. A közlemény szövegét változtatás nélkül közöljük.
A kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására. A nyugdíjasoknak járó, jövő évi tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról született döntés méltánytalan, kicsinyes és érzéketlen. Javaslat a „Nyugdíjas-hitel” bevezetésére.
Ismét a nyugdíjasokon spórol a kormány, amikor a jövő év januárjában elhunyt idősek után már nem fizeti ki a tizenharmadik havi juttatást. A kormány érzéketlen, amikor a januárban elhunyt átlagosan 8 500 idős honfitársunk hozzátartozói gyászát, bánatát azzal is tetézi, hogy az átlagosan 234 ezer forint juttatás kifizetését megvonja. A döntés negatív hatását az is tetézi, hogy a 27%-os ÁFA miatt, folyamatosan nőnek a temetési költségek. A döntéshozó kicsinyes, mivel ezzel a lépésével alig két milliárd forintot takarít meg, a rendelkezésre álló 487 milliárd forintos keretből, ami az előirányzat kevesebb mint fél százaléka.
Az Országos Nyugdíjas Parlament a fenti nemtetszésén túl javasolja, hogy a most bevezetett „Munkáshitel” intézményéhez hasonló döntés szülessen a „Nyugdíjas-hitel” konstrukcióra. (65 év felett, egy havi átlagnyugdíj mértékéig, 10 éves futamidőre, 0 százalékos kamattal, állami kezességvállalással, stb.)