KezdőlapCímlapNémeth Kristóf véletlenül jött rá, hogy megcsalták

Németh Kristóf véletlenül jött rá, hogy megcsalták

A színész a hűtlenség témakörét boncolgatta, és elárulta, egy üzenetből jött rá mindenre.

Németh Kristóf életét teljes joggal nevezi a femina.hu idillikusnak. 2017 nyarán találtak egymásra, 2018-ban eljegyezték egymást, az év karácsonyán pedig összeházasodtak. 2019 novemberében megszületett közös kisfiúk, Levente.

Azonban nem mindig volt ilyen felhőtlen a magánélete, egy korábbi kapcsolatában például véletlenül jött rá, hogy megcsalják. Várkonyi Andrea Férfi titkok című műsorában fedte fel a keserű történetet expárja hűtlenségéről, amire egy sokatmondó SMS által derült fény.

– Szerelmemmel mentünk valahova, kitettem a kocsiból, mentem tovább, és megszólalt a telefonja mellettem, mert kiesett a zsebéből, ott maradt a kocsiban. Minden rossz szándék nélkül ránéztem. Jó pár nem fogadott hívás volt rajta korábbról, és egy csomó üzenet – mesélte Németh Kristóf. – – A leggyanúsabb, hogy az volt kiírva, Kata barátnőm. Na most, ki ír be úgy egy nevet a telefonjába, hogy Feri barátom? Rányomtam, és bementem az üzenetekbe. Tele voltak szexuális tartalommal. Aztán megnéztem az előzményeket is, abból minden kiderült.