KezdőlapCímlapNégyszer házasodott és vált el Gregor Bernadett, aki mindent akart magának

Négyszer házasodott és vált el Gregor Bernadett, aki mindent akart magának

A színésznőt balul sikerült házasságaival froclizta Szabó Győző a Blikk + Győző című műsorban.

A színésznő összesen négyszer volt férjnél: először egy orvos felesége volt, majd a nála 25 évvel idősebb Gát György producerrel kötötte össze az életét. Aztán 2004-ben ment férjhez Somogyi Istvánhoz, tőle született Álmos nevű fia. 2013-ban elváltak, majd egy évvel később összeházasodott Szarvas Attila színésszel, akivel végül négy évig voltak együtt, de az a kapcsolat is.

– Négyszer nagyon komolyan gondoltam, hogy egy életre szól. Én azt hiszem, ilyen gondoskodó valaki vagyok. Ha kapcsolatban éltem, akkor nem voltak kiskapuk. Akkor azt éreztem, hogy mindent adok és mindent szeretnék. A szerelem az egy módosult tudatállapot. Akkor az ember tényleg nem reálisan lát dolgokat, nem úgy gondolkodik. Mondhatjuk úgy, hogy a fiatalos hév miatt elkapkodtam bizonyos dolgokat az életemben – vallotta be Gregor a Blikknek.