Azahriah nemrégiben, a Fidesz-szavazókra tett dehonesztáló kijelentést.
Mint ismert, Azahriah az Instagram-profilján osztotta meg múlt szerdán, hogy szerinte „már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók”. Aztán bocsánatot kért, ám Nagy Feró azért elmondta az esetről a véleményét.
„Megmondom őszintén, fogalmam sincs, hogy ez a kölyök miről beszél, de gyanítom, neki sincs sok esze, ami lássuk be, sokkal nagyobb baj. Főiskolát végzett emberként próbáltam értelmezni, hogy mire is gondolhatott a ”költő”, majd bevallom, bele-belelestem Azahriah néhány dalába, és rájöttem, a leírt sorainál csak a dalszövegeit értem kevésbé” – fogalmazott Nagy Feró a Borsnak, majd folytatta.
„Egy szerencsés kor gyermeke, hiszen nem kényszerül arra, hogy gondolkodjon, vagy legalább meggondolja a szavait. Szabad neki zagyvaságokat beszélni, énekelni és írni anélkül, hogy bárkitől vagy bármitől tartania kellene. Ennek fényében bátran ki is áll az ostobasága mellett. Ez az aranyos, balhés hülyegyerek degeszre kereste magát, de szerintem fogalma sincs, mi is a baja.”