KezdőlapBelföldMint az őrültek: 50 helyett 120-szal száguldozott lakott területen belül

Mint az őrültek: 50 helyett 120-szal száguldozott lakott területen belül

A Tolna megyei rendőrök ismét a gyorshajtókat szűrték ki a forgalomból. A legkirívóbb szabálysértést elkövető járművezető a megengedett sebesség csaknem másfélszeresével közlekedett lakott területen.

A megye útjain 2020 első kilenc hónapjában 216 személyi sérüléses közlekedési baleset történt, melyek közül nyolc halálos kimenetelű volt. A sérüléses balesetek közül 101 azért következett be, mert a járművezető a megengedett sebességnél gyorsabban hajtott.

Tolna megye balesetek szempontjából kockázatosnak tűnő útvonalai közül, ezúttal a 6-os és az 56-os főúton szerveztek fokozott rendőri jelenléttel járó ellenőrzést a rendőrök. Az egyenruhások 2020. október 6-án délelőtt elsősorban azokat a közlekedőket figyelték, akik nem tartották be a sebességhatárokat. Kollégáink néhány óra alatt 46 járművezetővel szemben intézkedtek. A legkirívóbb szabályszegést az az autós követte el, aki Várdomb községben a megengedett 50 km/h-s sebesség helyett 121 km/h-val közlekedett, amikor a felvételek készültek róla. A járművezető 200.000 forintos közigazgatási bírságot és nyolc közlekedési büntetőpontot kapott – írja a police.hu.

A további komoly sérüléssel és esetlegesen a tragédiával végződő balesetek megelőzése, valamint a közlekedésbiztonsági helyzet javítása érdekében a jövőben is számíthatnak nagyobb létszámú rendőri jelenlétre Tolna megye útjain.