KezdőlapCímlapMilliárdokat gyűjtött a koronavírus ellen egy 99 éves angol veterán

Milliárdokat gyűjtött a koronavírus ellen egy 99 éves angol veterán

Tom Moore is ki akarta venni a részét a koronavírus elleni harcból, de akciója nem úgy sikerült ahogy azt eredetileg gondolta. A járókerettel közlekedő idős katona igazi hős lett, miközben már több mint 7 millió font gyűlt össze a felhívására.

Fotó: Facebook

Tom Moore azt látta, hogy milyen sokan próbálnak segíteni a járványban az interneten keresztül, így hát maga is gondolt egyet és gyűjtésbe kezdett: a 99 éves férfi azt vállalta, hogy száz kört tesz meg járókerettel saját kertjében. Neki ez elképzelhetetlen nagy erőfeszítés volt, de amikor bevállalta azt gondolta, hogy ő így tudja kivenni a részét a világban dúló járvány elleni csatából. Eredtileg a célja az volt, hogy összegyűjtsön 1000 fontot, amit át tud utalni a brit állami egészségügyi szolgálatnak (NHS), a koronavírus elleni küzdelemre. Az idős férfi rendkívüli akciójára eddig közel kétszázezer ember adakozott és több mint 7 millió font gyűlt már össze. Ez több mint hétezerszerese a kitűzött célnak, átszámítva közel 2,8 milliárd forint.

„Ebből is látszik, hogy minden fillér jó helyre kerül, az egészségügyi szolgálat megérdemli ezt” – mondta a veterán katona, majd hozzátette: akkor erőt adott neki az emberek áldozatkészsége, hogy nem áll meg és további száz kört szeretne megtenni a kertjében.

Indirekt/BBC