KezdőlapCímlapMi lesz így Verstapennel: óriási bajban a Red Bull, kiszáll a Honda...

Mi lesz így Verstapennel: óriási bajban a Red Bull, kiszáll a Honda a Forma 1-ből

Ezzel a Red Bull és az AlphaTauri Forma–1-es szerepvállalása is nagy veszélybe került.

Az is előfordulhat, hogy Verstappen ülés nélkül marad… forrás:M4

A Honda váratlanul bejelentette, hogy a 2021-es idény után elhagyja az F1-et. A hír sokként érte a Red Bull és az AlphaTauri csapatát, ugyanis a 2022-ben motor nélkül maradnak. A Honda 2015-ben tért vissza a sportágba, motorszállítóként állt össze a McLarennel, de a partnerség nem tartott sokáig, három csúfos év után felbomlott. Két éve a Honda bizonyított az akkor még Toro Rosso néven futó Alpha Taurinál, 2019-től már a nagytesó Red Bullt is a japán motor hajtotta – a két csapattal való társulás eddig 5 futamgyőzelmet ért.

A két istálló nagyon nehéz helyzetben van, korábban sem a Mercedestől, sem a Ferraritól nem tudtak energiaforrást szerezni, így valószínűleg a Renault-hoz lesznek kénytelenek visszatérni. Ők azonban vélhetőleg érzelmi okokból sem segítenek rajtuk, mert Verstappen nem egyszer, nem kétszer hisztizve szidta a franciák motorjának teljesítményét.

Indirekt/player.hu