KezdőlapCímlapMegvan az ítélet Delhusa Gjon rendőrségi ügyében

Megvan az ítélet Delhusa Gjon rendőrségi ügyében

Az énekes még tavaly került rendőrségi ügybe, mikor tilosban parkolt.

Mint ismert, Delhusa Gjon még decemberben szabálytalanul parkolt, majd az intézkedő közterület-felügyelőknek egy olyan jelvényt mutatott fel, amely rendőrségi igazolványnak tűnt. Az esetről készült videó alapján az énekes még olyasmit is mondott, hogy épp helyszínel, végül közokirat-hamisítás gyanúja miatt indult ellene eljárás. Az ügyben döntés is született, melyet a rendőrség nemrég közölt:

Tájékoztatjuk, hogy az említett ügyben a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság a nyomozást a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 398. § (1) bekezdés a) pontja alapján – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – 2025. február 4-én megszüntette – osztotta meg a Blikkel a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Delhusa Gjon korábban csak szűkszavúan nyilatkozott, próbálta elviccelni az ügyet. Először nevetve közölte, hogy az csak egy kis tilosban parkolás, majd arra kérte az újságírókat, hogy a plecsnijével kapcsolatban keressék azt a rendőrt, aki azt ráruházta.