KezdőlapCímlapMegtalálták Suhajda Szilárdot! Indul a mentés

Megtalálták Suhajda Szilárdot! Indul a mentés

Friss hírek érkeztek a hegymászóról, már tudják, hol van, ugyanis ruházata alapján egyértelműen beazonosítható volt. 

Suhajda Szilárd hazai háttércsapatának közleményéből kiderül, hogy a hegymászó körülbelül 8780 méteren, a Hillary-lépcső aljában van. Az őt észlelő csapat elmondta: ruházata alapján egyértelműen beazonosítható volt. Amikor elhaladtak mellette, életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta. 

Az M4Sport legfrissebb információi szerint Suhajda magyarországi csapata megpróbált egy kínai holttesttel lefelé tartó, másik csapatot visszaküldeni a magyar mászóért, azonban mire létrejött köztük a kapcsolat, a mentőcsapat valamennyi tagja a 3-as tábor alatt tartózkodott, így senki nem vállalta, hogy elindul visszafelé Suhajdáért.

A háttércsapat megállapodott a Szilárd alaptábori hátterét biztosító nepáli ügynökséggel abban, hogy 26-án megkísérelnek helikopterrel felrepülni olyan magasságba, ahonnan láthatják a hegymászót. Ezzel egy időben három serpát elindítanak Szilárdért, akik optimális esetben már a ma késői órákban felérhetnek hozzá.