KezdőlapCímlapMeglepő fordulat: Shane Tusup NB III-as magyar focicsapatnál vállalt munkát

Meglepő fordulat: Shane Tusup NB III-as magyar focicsapatnál vállalt munkát

Együttműködési megállapodást kötött a III. Kerületi TVE és Shane Tusup, ennek értelmében a Hosszú Katinkát három olimpiai aranyéremhez segítő edző az NB III-as labdarúgócsapat hat tagjával külön program szerint dolgozik.

A megállapodást hivatalossá tévő csütörtöki sajtótájékoztatón Szabó Bence, a nagymúltú, 1887-ben alapított óbudai klub sportigazgatója elmondta, hogy vannak olyan tehetséges játékosaik, akik válogatott szintig is eljuthatnak, még ha ez a kijelentés egy harmadosztályú egyesület esetében merésznek is hangzik.

„Úgy érezzük, Shane Tusup személyében megtaláltuk azt az edzőt, aki a szakmai stáb munkája mellett megadhatja a 4szükséges pluszt a játékosoknak.” – fogalmazott a sportigazgató, hozzátéve: Tusup a szakmai stáb által kiválasztott hat futballistával foglalkozik, akiket étkezési tanácsokkal lát el, valamint a kondicionális és mentális felkészülésüket irányítja.

Kemenes Szabolcs vezetőedző elmondta, hogy október eleje óta az amerikai tréner a csapat több mérkőzésén is jelen volt. Az edzésmunkát közösen alakítják ki, de a saját területén Tusup szabad kezet kap.

„Nincs olyan szakmai stáb, amely mindent tud, ezért örültünk egy olyan szakembernek, aki másfajta tudást hozott és már bizonyított. Nincs köztünk szakmai féltékenység, közös a célunk” – hangsúlyozta a vezetőedző.

„Óriási dolog a pályafutásomban, hogy egy ilyen nagy hagyományú klub életében részt vehetek. Az eddigi tapasztalatim kedvezőek, nagy összhangban dolgozunk a stábbal, a játékosok mentalitásán már érzem a változást” – mondta Tusup.

Indirekt/goal.com