A műsorvezetőt megműtötték, így most még lábadozik.
Pár hónapja ismét kórházba került Kandász Andrea. A vizsgálatok során kiderült, nagyobb a baj, mint azt elsőre gondolták, kétoldali tüdőgyulladás támadta meg a szervezetét. A gyógytorna és a fertőzésből való kigyógyulása után megint a kórházban kötött ki. Most viszont leszögezte, nem lesz olyan hosszú a rehabilitációja, sőt már túl is van a beavatkozáson, ami jól sikerült – írta a Blikk.
„Az ébredés utáni képek. Évek óta terveztem, most aludtam egy kicsit és volt visszér, nincs visszér! A reggelt ugyanis az Á+B Klinikán kezdtem, ahol a végtelenül kedves és szakszerű Dr. Bihari Imre tanár úr és csapata megműtötte a már haszontalan visszereimet. Nálam már kívülről is látszottak, de fontos a szűrő vizsgálat, mert a mélyben is megbújhat a baj. Egyáltalán nem fáj, néhány óra múlva haza is engedtek. Most még nyári szoknya helyett fásli dukál, de előre örülök, hogy hamarosan shortot is hordhatok majd a nagy melegben anélkül, hogy a lábamat takargatnám” – jelentkezett be a kórházi ágyáról a műsorvezető, aki pár nap múlva az otthonában lábadozhat.