KezdőlapCímlapMegerőszakolták az anyát és 14 éves kislányát, majd rájuk gyújtották a házat

Megerőszakolták az anyát és 14 éves kislányát, majd rájuk gyújtották a házat

Holtan találták burnley-i otthonában a köztiszteletnek örvendő 49 éves Saman Mir Sacharvi doktornőt és gyönyörű 14 éves lányát Vian Mangriot.

Mindkét áldozatot megerőszakolták, majd bestiális kegyetlenséggel végeztek velük – derült ki a kórboncnok jelentéséből. Az anyát megfojtották, ám a 14 éves lány halálának az okát egyelőre nem sikerült kideríteni, mivel a teste szinte a felismerhetetlenségig összeégett. A nyomozók szerint a tettesek ugyanis lakástűznek próbálták beállítani a brutális gyilkosságot abban bízva, hogy áldozataik holttestei annyira összegnek majd, hogy soha nem derül ki valójában mi is történt. A hatóság két nappal a borzalmas vérengzés után letartóztattak két gyanúsítottat. Dr. Saman kollágái és páciensei megdöbbenve értesültek a szörnyű tragédiáról. Elmondásuk szerint a doktornő volt a legszeretettebb orvos munkatársai és betegi közöt egyaránt.

– Csodálatos, tiszta szívű és törődő asszony volt. Szavakkal leírhatatlan a fájdalom amit elvesztésével érzünk. Megtiszteltetés volt, hogy ismerhettelek, dolgozhattam veled és tanulhattam tőled – írta Dr. Saman egyik kollégája a közösségi oldalára miután értesült a borzasztó tragédiáról.