KezdőlapCímlapMegalázó: Pamela Andresont sms-ben rúgta ki 74 éves férje

Megalázó: Pamela Andresont sms-ben rúgta ki 74 éves férje

Az egykori szexszimbólum két hétig sem fürdőzhetett a házasságban, milliárdos férje rövid úton lapátra tette.

Mint azt az Indirekt megírta, a Bawvatch egykori sztárja feleségül ment a dúsgazdag, 74 éves filmmogulhoz, Jon Petershez. Viszont tizenkét nap múlva szakítottak, de akkor még nem lehetett tudni az okokról.

Most kiderült: Peters megrémült a házasságtól, annyira, hogy rögtön smsben tudatta feleségével a válás hírét. A férfi azzal indokolta a döntését, hogy 74 évesen nem nemzetközi szerelemre vágyik, hanem nyugalomra. Úgy vélte, az a legjobb döntés, ha Pamela visszaköltözik Kanadába.

„A világ tudja mit tettünk, és most külön utakon járunk. Remélem meg tudsz bocsátani” – így szól a kissé zavaros magyarázat, amit smsben küldött a szexi sztárnak. Kettejük közül Pamela volt a nagyvonalúbb, mert a férfinak egy puszit dobó emojival válaszolt a modell. Annyit tett még hozzá: „Megbocsátok neked!”.