KezdőlapCímlapMary-Kate Olsen 17 évvel idősebb férje kiadta a színésznő útját

Mary-Kate Olsen 17 évvel idősebb férje kiadta a színésznő útját

Mary-Kate Olsen és Oliver Sarkozy öt év házasság után folytatják külön újtukat.

Az üzletember és bankár 2012-ben ismerte meg a színésznőt. Bár sokan érdekes párnak gondolták őket, a korkülönbség ellenére is úgy tűnt, minden rendben van köztük.

Az eljegyzés 2014-ben történt, rá egy évre a lagzit is lebonyolították. Szerelmi életükbe nemigen vonták be a sajtót, újabban a TMZ értesülése szerint elválik a házaspár.

Kiderült, Mary-Kate Olsen már áprilisban próbálkozott a válókereset benyújtásával New Yorkban, ám a koronavírus-világjárvány miatt ez lehetetlen volt. Az államában több, mint 21 ezer halálos áldozatot követelt akkor a vírus. A színésznő azonban nem adta fel, gyorsított eljárást kért annak érdekében, hogy minél hamarabb lezáruljon a válási procedúra.

Olivier Sarkozy, aki közös New York-i apartmanjuk bérleti szerződését a színésznő háta mögött mondta fel, arra kérte a sztárt, május 18-ig hagyja el a lakást.