KezdőlapCímlapMár nem titok, ki Dobó Kata új szerelme

Már nem titok, ki Dobó Kata új szerelme

Tévéműsorokban is láthattuk, rendező, műsorvezető a férfi, már hetek óta pletykálnak róluk. Szente Vajkba szerelmes Dobó Kata.

Szente Vajk

„Még nagyon az elején tartanak, de szakmán belül már nyílt titok, hogy van köztük valami. Pedig mindent megtesznek, nagyon ügyelnek arra, hogy ne lessék minden pillanatukat kíváncsi tekintetek. Ám az már árulkodó, hogy Kata ott volt a Puskás, a musical júniusi bemutatóján” – mondta egy benfentes.

Azt beszélik, utána kezdtek randizni. „Mind a ketten nyitottak egy új kapcsolatra, de nem akarnak semmit elsietni, ráadásul óvatosak is, hiszen mindketten égették már meg magukat. Fiatalok, függetlenek, megérdemlik a boldogságot” – mondta az ismerősük két hete, eszerint Dobó Kata új párja Szente Vajk.

Indirekt/Origo