KezdőlapBelföldMár az ügyészség is nyomoz a Pegasus-ügyben

Már az ügyészség is nyomoz a Pegasus-ügyben

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – több feljelentés nyomán – jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az úgynevezett Pegasus-ügyben.

A bombát a Direkt36 oknyomozója írta meg: a világ egyik legerősebb kiberfegyverének tartott izraeli kémprogrammal, a Pegasusszal – amelyet csak kormányok vagy állami szervek vásárolhatnak meg – nemcsak terroristákat és bűnözőket figyeltek meg telefonjaikon keresztül, hanem magyar politikusokat, újságírókat, ügyvédeket és üzletembereket is. Róluk lényegében mindent megtudhattak: beszélgetéseiket, leveleiket, fényképeiket és minden olyan bizalmas adatukat, melyeket a telefonjaikon tároltak. Világszerte ötvenezer telefonszámot támadhattak meg a programmal.

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön tájékoztatta az MTI-t a nyomozásról, amelynek feladata annak megállapítása, hogy történt-e és ha igen, milyen bűncselekmény – áll a Keresztes Imre főügyész által jegyzett közleményben. Tehát, a külföldi nyomozások után nálunk is vizsgálódnak a kémbotrányban.

Indirekt/Blikk