KezdőlapBűnügyM. Richárd azt állítja, közvetlen életveszélyes állapotban van

M. Richárd azt állítja, közvetlen életveszélyes állapotban van

Ismét bíróság elé állt a Dózsa György úti gázoló néven híressé vált M. Richárd. A férfi feltűnően összezuhant a rácsok mögött.

Vezetőszáron, maszkos férfiak kíséretében, feltűnően összezuhant testalkattal, de elegáns, fekete ingben lépett a tárgyalóterembe, M. Richárd. Ismeretes, a férfi 2017 május 15-én jogosítvány nélkül, közel 110 kilométeres sebességgel hajtott a Dózsa György úton, ahol összeütközött a szabálytalanul elékanyarodó Citroennel, amit belelökött egy trolimegállóba. A sofőr életveszélyesen megsérült, két várakozó pedig meghalt. A férfit később 4 év fogházra ítélték, és örökre bevonták a jogosítványát, ugyanis egy korábbi szakértői vélemény szerint a férfi személyisége alkalmatlan a vezetésre.

Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy vezessen: többször elkapták engedély nélküli vezetésért, egyszer illegális szilveszteri bulit rendezett, később pedig egy újpalotai konditeremben bukkantak rá a járványügyi lezárások közepette. M. Richárd védője az elsőfokú ítélet jelentős csökkentését kérvényezte. Az ügyvéd kiemelte azt is, hogy szerinte az elsőfokú bíróság nem volt tekintettel arra, hogy Richárd börtöntűrő képessége egyenlő a nullával, emellett gyógyíthatatlan vesebetegségben is szenved.

– Túl van ez lihegve. Tudom, hogy az első fokú ítéletben fogházra ítéltek, de most legszigorúbb körülmények közt, magánzárkában vagyok, bilincsben. Tisztában vagyok a szabályokkal, de azt gondolom, soha nem vontam ki magam a felelősség alól, amit kirónak, leülöm. De, ami történik velem, a média hatására, egészségügyi károkat szenvedek. Két orvosszakértő megállapította, hogy közvetlen életveszélyes állapotban vagyok – tette hozzá. – Őszintén sajnálom, ami történt, ha lehetne, visszaforgatnám az időt. De azt gondolom, az életem nem kéne kockára tenni.

Indirekt/Bors