KezdőlapCímlapLucz Dórának be kellett érnie a 6. hellyel a női kajakosok 200...

Lucz Dórának be kellett érnie a 6. hellyel a női kajakosok 200 méteres versenyében

Lucz Dóra kiválóan lapátolva megnyerte a középdöntős futamát. Nem sokkal később már a döntőben kajakozott női K1 200 méteren.

A sprinttáv koronázatlan királynőjét, Lisa Carringtont most sem lehetett legyőzni, majdnem egy hajónyi előnnyel nyert: tíz éve veretlen az új-zélandi. Lucz az élmezőnyben haladt a start után.

Végül a hatodik helyen ért célba, 1.322-vel maradt le Carrington mögött, ezzel olimpiai pontszerző lett. Kárász Anna a B döntő hetedik, utolsó helyén fejezte be a számot.

„Nem néztem a többieket, Lisát láttam, de arra számítottam, hogy előttem lesz. Mindent kiadtam magamból, ebben most ennyi volt. Nem hiszem, hogy lett volna esélyem dobogóra kerülni, de annak is örülök, hogy első olimpiámon pontszerző lettem” – mesélte Lucz Dóra.