KezdőlapCímlapLiu Shaolin Sándor emlékei a balesetről: Satuféket nyomtam, majd Petra ordítását hallottam

Liu Shaolin Sándor emlékei a balesetről: Satuféket nyomtam, majd Petra ordítását hallottam

A margitszigeti szárazedzés csaknem tragédiával végződött válogatott gyorskorcsolyázóink számára. Ketten kórházba is kerültek.

A kerékpározás során Oláh Bence haladt elő, őt Liu Shaolin Sándor, Jászapáti Petra és Krueger Cole követte. Megszokott jelzésekkel figyelmeztetik egymást a sportolók ilyenkor, vagyis ha jön egy kátyú az úton, ha megállnak, azt mindig jelzik a társaknak. Ezúttal viszont kiabálni is kellett, mert jött szembe a busz…

  • Láttuk, hogy jön szembe a busz, abbahagytuk a tekerést, lassítottunk, azok után pláne, hogy a busz megelőzött egy sövényvágó traktort – mesélte Liu Shaolin Sándor a nemzetisport.hu-nak. – Kiabáltam Bencének, hogy figyeljen, és persze hátrafelé, a többieknek is, mert láttam, hogy a busz egyáltalán nem hagy nekünk helyet az úttesten. Satuféket nyomtam, a következő pillanatban pedig Petra ordítását hallottam. Mindannyian elestünk, Bence és én kifelé borultunk, de egymásra, Petra neki is ment a busznak, majd ránk esett, Cole pedig hármunkra…”

Oláh Bence tavaly diplomázott az orvosi egyetemen, már csak ezért is ragadta magához az irányítást, így nem sokkal később már mentő is volt a helyszínen, és persze rendőrök is. Valamivel később Jászapáti Petra és Liu Shaolin Sándor már a Sportkórház felé vette az irányt: előbbinek a bal tenyere, utóbbinak pedig a bal kézfeje festett csúnyán. Szerencsére a röntgen egyiküknél sem mutatott törést.

  • Mindannyian nagyon megijedtünk, látva a fotókat, és visszagondolva a történtekre, azt hiszem, járhattunk volna sokkal rosszabbul…” – mondta el a korcsolyás.

Indirekt/nemzetisport.hu