KezdőlapBűnügyLe akarta állítani a repülőgép hajtőműveit az egyik utas

Le akarta állítani a repülőgép hajtőműveit az egyik utas

Az illető a pilótafülkébe is bejutott, végül kényszerleszállás lett a dologból.

A Guardian cikke szerint az Alaska Airlines egyik járatának kényszerleszállást kellett végrehajtania Portlandben, miután egy férfi megpróbálta leállítani repülés közben a gép hajtóműveit. A férfi egy szolgálaton kívüli pilóta volt, így utazhatott a pilótafülkében. A járat San Franciscóba tartott, de végül kényszerleszállást kellett végrehajtania Portlandben.

A személyzet együttes erővel fékezte meg a 44 éves Joseph Emersont, aki a gép tűzoltó rendszerét használva próbálta leállítani a repülő hajtóműveit.

A pilóták jelezték a legközelebbi reptérnek, hogy egy férfit kellett kihozniuk a pilótafülkéből. A légiirányítótól a hatóságok segítségét kérték, bár a pilóta azt is hozzátette, hogy a férfi azóta már nyugodt, a repülőgép hátuljába vitték.

A férfit rögtön őrizetbe vették, miután földet értek. Az ügyet nagyon szigorúan vették, Emersont 83 rendbeli gyilkossági kísérlettel vádolták meg, ennyi ember utazott ugyanis a gépen.