KezdőlapCímlapL.L. Junior elismerte, mostani párjával csalta meg Csillát, akit feleségnek sem akart

L.L. Junior elismerte, mostani párjával csalta meg Csillát, akit feleségnek sem akart

A rapper megdöbbentő őszinteséggel mesélt múltjáról a Life TV-n az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban, ahol azt is elárulta, hogy mostani feleségével megcsalta gyermekei anyját.

„Csillát nem vettem el, csak Kingát. Csillát nem akartam elvenni. Kinga százszor nagyobb szerelem, mint Csilla volt. Kinga társ, méltó partner nekem. Én már túl vagyok a cicababákon, a házi robotokon, ő nekem a királynő, a méltó társam. Olyanok vagyunk, mint két nemes fenevad. Néha öljük egymást, de ezt egészséges módon, humorral kezeljük. Nagyon jól működik közöttünk minden. Őt a Csillával való kapcsolatom alatt ismertem meg, meg is csaltam vele Csillát. A gyerekek miatt nagy dilemma volt ez az életemben, de a szívem végül Kingához húzott” – mesélte az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban.

Junior azzal is tisztában volt, hogy mostani kapcsolatának sokan nem örültek, például apósa, Körtvélyessy Zsolt csirkefogónak tartotta – írta meg a Blikk. „Azt hitte, hogy egy szélhámos vagyok. Imponálni próbáltam neki, de szerintem alig várta, hogy eltűnjek a képből. Most, hogy unokája született, talán elhiszi, hogy komolyan gondolom Kingával” – mondta a rapper.



Legfrissebb híreink >>>