KezdőlapCímlap"Kozso úgy viselkedett, mint valami szellemi fogyatékos"

„Kozso úgy viselkedett, mint valami szellemi fogyatékos”

Egy magánnyomozót is meghallgatott a bíróság a zenész áramlopási ügyében.

Az Ámokfutók egykori énekesa, Kozso négy éve került bajba, amikor a szülei cége nevén, valójában az ő irányítása alatt üzemeltetett Zöld Teknős teázóban megjeléent az áramkommandó. A gyanú szerint ugyanis lopták az űáramot, a villanyóra plomábi meg voltak hamisítva. Emiatt Kozso egyik volt alkalmazottja és barátja tett feljelentést – írt a Blikk.

– Mivel kiemelt közszereplőről van szó, a rendőri múltam miatt küldtek oda kezelni a helyzetet, ha valamilyen incidens lenne. De nem volt, viszont többször el kellett magyarázni Kozsónak, miért vagyunk ott. Felfogta, de úgy viselkedett, mint valami szellemi fogyatékos. Rappelt nekünk, majd elmondta, hogy ő többször meghalt már – magyarázta a bíróságon a magánnyomozó, aki Kozso védőjének azon kérdésére, hogy őszintének látta-e a zenész reakcióját, nemmel felelt.

A vádirat szerint a teaházban 1,7 millió forint értékben loptak áramot, a kárt a mai napig nem térítették meg, így a tartozás azóta egy követeléskezelő cég hatáskörébe került. A bíróságon tanúként meghallgatott egykori alkalmazott, T. K. állítja, Kozso mindenen spórolni akart, neki pedig tilos volt beengednie a szórakozóhelyre a közművek embereit.