KezdőlapCímlapKovács Kati: "Vannak napok, amikor úgy érzem, a pokol szakadt ránk"

Kovács Kati: „Vannak napok, amikor úgy érzem, a pokol szakadt ránk”

A legendás énekesnőnek nem lehetett gyereke, a keresztlányaival segítettek, hogy beletörődjön ebbe.

forrás: Médiaklikk

– Világéletemben gyerekekkel vettem magam körül, imádom őket. Mi húsz évig próbálkoztunk, s a világon mindent megtettünk a párommal, hogy babánk legyen, nem sikerült, de én ezt elfogadtam. Viszont sosem volt hiányom emiatt, mert megszülettek a testvéreim gyermekei, majd mostanra már az ő csemetéik, úgyhogy a családban sok a gyerkőc, s kiélhettem magam ilyen szempontból – mondta a Borsnak az énekesnő, aki míg vissza nem térhet közönségéhez, addig a természetből merít erőt a folytatáshoz. A koronavírus járvány miatt megbénult zenei életről így mesélt:

Fotó: MTVA/Zih Zsolt

– Nem fogok szépíteni, az egész szakmát, így nyilván engem is megrendít ez az időszak, s nekem is vannak napok, amikor úgy érzem, a pokol szakadt ránk. De ilyenkor kimegyek a kertbe, teszek-veszek, és annyira elfáradok, hogy csak bedőlök az ágyba, másnap pedig újra kisüt a nap a lelkemben – kezdte a Borsnak a 75 éves énekesnő, aki szerint az egészségnél nincs fontosabb, ugyanakkor hisz abban is, hogy a zene mindig gyógyír lehet a bajra.