KezdőlapCímlapKoronavírus: embereken tesztelik a lehetséges védőoltásokat

Koronavírus: embereken tesztelik a lehetséges védőoltásokat

Lehet, hogy Kína találja meg először a megoldást a koronavírus ellen. Ma jelentették be, hogy már két kísérleti fázisban lévő koronavírus elleni védőoltással is megkezdődhetnek a humán kísérletek, sőt nemsokára lesz egy harmadik szer is.

Forrás: Pixabay

A világban több gyógyszerrel is végeznek kísérleteket. Az egyik vonal a már létező hatóanyagokat vizsgálja: ezek közül a legtöbbet a tuberkulózis elleni BCG oltást említik, illetve az amerikaiak által preferált, a malária ellen is alkalmazott, hidroxiklorokin-szulfát és a klorokin-foszfát nevű szerekkel folynak kísérletek.

A másik irány egy teljesen új, a koronavírus ellen specifikusan kifejlesztett védőoltás előállítása. Erre is hallhattunk már több teóriát, abban azonban minden forrás egyetértett, hogy egy ilyen vakcina előállítása hónapokat vesz igénybe, és előreláthatóan az év végére vagy a jövő évre lehet meg leghamarabb ez a gyógyszer. Ebbe a vonalba illeszkedik a kínai hírügynökség által ma közölt friss információ, mely szerint Kínában már embereken tesztelnek három vakcinát is.

A kísérleti védőoltások egyikét a pekingi Sinovac Biotech gyártja, a másikat pedig az állami tulajdonú China National Pharmaceutical Group leányvállalata, a Wuhan Institute of Biological Products.

Márciusban egy harmadik vakcina klinikai tesztelése is elkezdődhetett Kínában, azt a hadsereg támogatta China’s Academy of Military Medical Sciences és a hongkongi tőzsdén jegyzett CanSino Bio fejlesztette ki.

Indirekt/magyarnarancs