KezdőlapCímlapKórházba került Vitray Tamás, bevonhatják a jogosítványát

Kórházba került Vitray Tamás, bevonhatják a jogosítványát

A 88 éves legendás tévést az autóbalesete után tetőtől talpig átvizsgálták, majd hazaengedték.

MTI Fotó: Czimbal Gyula

Az Andrássy úti dohányboltban dolgozó férfi hatalmas csattanásra emlékszik, „kiszaladtam, és láttam, hogy autóbaleset történt. Épp egy kerék gurult felém. ”Az Audi sofőrjéhez az út másik oldalán található állatorvosi klinika munkatársai rohantak. „Azonnal az egyik sofőr segítségére siettünk, akinek a kutyáira vagy három órán át vigyáztunk. A szőke hölgy elég sokkos állapotban volt, de nem magával foglalkozott, hanem a karambolt okozó autó vezetőjéért aggódott, és róla érdeklődött folyamatosan. A volvós úrhoz is odamentünk, akinek láthatóan szintén semmi baja sem volt, két lábán szállt ki az autóból, s rögtön ismerős volt nekünk” – mondta az egyik asszisztens.

A Bors úgy értesült, hogy Vitray Tamás még a helyszínen elismerte felelősségét az autóbalesetben, hiszen a Szív utca felől érkezve átment a záróvonalon. Elnézést kért a figyelmetlenségéért. A portál elérte a legendás tévést. Vitray Tamás megerősítette, „igen, valóban autóbalesetem volt, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Mentő vitt el, de már otthonról beszélek, túl vagyok a kivizsgálásokon is. Volt CT, MRI, ultrahang, röntgen, minden.” Hozzátette, gyerekei mentek be érte a kórházba. Bár Vitray Tamás arról beszélt, hogy nem történt személyi sérülés, egy névtelen forrás ugyanakkor azt állítja, hogy a balesetben enyhébb személyi sérülés mégis csak történt. Az ügyet viszont továbbra is szabálysértésként vizsgálják.