KezdőlapCímlapKopasz Bálint visszaült a kajakvilág trónjára

Kopasz Bálint visszaült a kajakvilág trónjára

A férfiak kenu négyes egysége is világbajnok lett a milánói világbajnokságon.

Férfi K-1 1000 méteren az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint mesteri pályát produkált, ami számára újabb világbajnoki címet hozott. A döntőt – szokás szerint – a címvédő portugál Fernando Pimenta kezdte a legjobban, a Patent Győr 28 éves klasszisa pedig sokáig a párosban ötkarikás bajnok ausztrál Thomas Greennel vívott nagy csatát a második-harmadik helyen.

Kopasz még 750 méternél is csak a harmadik helyen lapátolt, de aztán újabb sebességi fokozatba kapcsolt és elment Green és az elfáradó Pimenta mellett, a célba pedig 18 századmásodperces előnnyel ő érkezett elsőként. Ezzel 2019 és 2022 után pályafutása harmadik vb-címét nyerte a királyszámban, amelynek az első háromszoros magyar világbajnoka. Az olimpiai bajnok cseh Josef Dostal – aki tavaly, Párizsban megelőzte a magyarokat – ezúttal negyedikként zárt.

A férfi kenu négyesek 500 méteres éremcsatájára a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán, Fejes Dániel összeállítású magyar kvartett előfutam-győzelemmel érkezett. Már a rajtból is remekül jött ki, aztán az élre állt, és a táv második felében fokozatosan növelve az előnyét fölényes győzelmet aratott. Ebben a számban – amelyet az előző évtizedben sokáig nem rendeztek meg – a 2007-es duisburgi vb hozta a mindeddig utolsó magyar érmet, az is arany volt.

További két érem jutott a magyaroknak Milánóban. Az ezer méteren vb-aranyat nyerő kajakos, Csikós Zsóka és a kenus Adolf Balázs pedig harmadik lett 500, illetve 1000 méter egyesben.