KezdőlapBelföldKonyhakéssel a kezében támadt az emberekre egy férfi a Margitszigeten

Konyhakéssel a kezében támadt az emberekre egy férfi a Margitszigeten

Több idegenbe, köztük egy várandós nőbe is belekötött egy férfi a Margitszigeten, akit a kihívott rendőrök letartóztattak.

A sértett társaság egyik tagja a Redditen számolt be a történtekről. A bejegyzésében leírta, hogy amikor néhány ismerősével a Margitszigeten futottak péntek este, amikor egy hajléktalannak tűnő férfi belekötött az egyikükbe. Csupán pár másodperc után egy nagy kést is előrántott, és kergetni kezdte az illetőt, ám nem érte utol őt, így visszatért a társaság többi tagjához, köztük egy várandós nőhöz.

Fenyegetően közelített feléjük, ám a posztoló elmondása szerint elterelte a figyelmét, így a többieknek sikerült leteperni őt, és értesítették a rendőrséget is. A posztoló a bejegyzés alatti hozzászólásokban elmondta, hogy a rendőrök minden bizonnyal nem először vonultak ki emiatt a férfi miatt, ugyanis „Már megint te?” felkiáltással köszöntötték őt.

A bejegyzésre a 24.hu figyelt fel, akik a Budapesti Rendőr-főkapitányságot megkérdezték az esetről.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság garázdaság vétség miatt indított nyomozást. Az ügyben a rendőrök egy férfit gyanúsítottként hallgattak ki, valamint ellene a közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt külön szabálysértési feljelentést tettek” – közölték.