KezdőlapCímlapKizavarták a Fekete Vonat egykori sztárját a kaszinóból

Kizavarták a Fekete Vonat egykori sztárját a kaszinóból

Úgy tűnik, ismét hullámvölgybe került Beat, azaz Fehér Tibor.

Nemrég még úgy tűnt, Beat kijött a gödörből, ami elég mély volt: az anyagi helyzetével és magánéletével is küzdött. Beat élete egy igazi érzelmi hullámvasút: nem is olyan rég Beat munkásszálón nyomorgott, később azonban onnan is mennie kellett és utcára került.

A zenész teljesen lecsúszott, de egy ideig úgy tűnt, mégis pozitív fordulat jöhet az életében: talált albérletet, fellépni járt, látszólag a szerelmi élete is kisimult, valamint megszületett a második unokája. Aztán az a hír járta, hogy együtt zenél a Teswér formációból ismert rapperrel, Hibriddel.

Most egészen fura posztot tett közzé Beat a közösségi oldalán: „Újsábgírok figyelem!! A trooicana Casinon1 rasszisra cèg ,és minden indok néklkül kitesséket a teremből!!! Addin nem mozdulok mít mem részrsulo egyebànasmodban!!”

Már a szövegből sejteni lehet, hogy valami nem tiszta Beattel, és még az is lehet, joggal tessékelték ki a kaszinóból, legalábbis a hozzászólók egy része azt feltételezi, lehet, nem volt túl szalonképes állapotban. Mert a poszt némi fejtörés után arról szólhat, hogy a zenészt kivágták a helyről, és ő most ezen fel van háborodva és egyenlő bánásmódot követel.

Indirekt/Blikk