Szabó Zsófi életében többször voltak már váratlan, negatív fordulatok, de 35 éves korára lelkileg is megerősödött és elég jól tud alkalmazkodni az ilyen helyzetekhez.
Miután Andrei Mangra a balhéja után a TV2-vel közösen úgy döntött, hogy otthagyja a Dancing with the Stars 2024-es évadát, Szabó Zsófi párja Suti András lett. A színésznő megkedvelte előző táncpartnerét és aggódott érte, amikor megtudta, hogy súlyos fejsérülést szenvedett. És bár lelkileg megviselte ez a történet, ő is tisztában volt vele, hogy a műsor nem állhat le.
– Nagyon megvisel, hogy az elmúlt 8 hetet engedjem el úgy, hogy mással is meg tudjon teremtődni az, amit én táncnak hiszek. Nagyon hiányzott Andrei, de nagyon jólesett az a támogatás, amit Andristól kaptam. Nagyon jó dolog, hogy be tudott ugrani. Sok mindent átéltem már, sok mindenből felálltam és bármi is legyen, végig fogom csinálni – sírta el magát Zsófi is a tv2 kamerái előtt.
Végül minden erejét összeszedve megrázta magát és remekül tudott alkalmazkodni az új partneréhez, akivel pár nap alatt egy hullámhosszon voltak és hatalmas sikerük volt élő adásban.
Azt beszélik, hogy egy fárasztó nap után már nincs egyedül, nem magába zárkózva kell feldolgoznia a vele történteket. Igaz, a csinos fiatalasszonynak mindig is akadt udvarlója bőven, de sokáig nem érezte azt, hogy újból szeretne egy komoly kapcsolatot. Rengeteg a feladata és kisfiával is próbál nagyon sokat foglalkozni. Már két évvel ezelőtt a Várkert Bazárban is – ahol a kisgyermekes édesanyát választották a legfittebb műsorvezetőnek- azt lehetett hallani a jelenlévőktől, hogy egy igen befolyásos üzletember próbálta megkörnyékezni.
A férfi állítólag Sarka Kata és második férje ismeretségi körébe tartozott, de többet nem lehetett tudni róla, mert Zsófi jó ideig nem adta be a derekát. Aztán jött egy olasz dúsgazdag üzletember, aki a csillagokat is lehozta volna érte, de a kisgyermekes anyuka hónapokig még a randevút is elutasította, mert akkor még nem volt nyitott egy új kapcsolatra
Ugyanakkor az év elején már úgy érezte, nőként is szeretne újra boldog lenni, és most azt hallani, végül mégis a hazánkban élő, külföldi férfi lett a befutó. Zsófi kisfiával a válás után is az addigi törökbálinti otthonukban maradt, ám egy ideje egyre gyakrabban láttak a szomszédok a környéken egy idősebbnek kinéző úriembert is.
Majd ősztől egyre ritkábban látták ott Zsófiákat, így feltehető, hogy már átköltöztek az illető budai luxusvillájába. A férfi a szomszédok szerint ránézésre túl van az ötödik ikszen, de nagyon igényes, nagyon jól tartja magát. Ám ennél többet nem tudni, mert a műsorvezető már jó ideje óvja a magánéletét. De kollégái is észrevették rajta, hogy valami történt vele az elmúlt hónapokban, mert nagyon sokat mosolyog, feltűnően jókedvű és magabiztos. Aztán Zsófi nemrég a követőinek elszólta magát, hogy párkapcsolatban él.
– Ez egy terhelt időszak, Mokka, Sztárban Sztár All Stars és a Dancing with the Stars-próbák, a családom támogatása nélkül nem tudnék ennyit dolgozni. Köszönöm az anyukámnak, a testvéremnek és a páromnak, hogy biztosítják a hátteret.
December 4-én már 7 éves lesz Mendel, aki idén kezdte az első osztályt. A híresség sokat foglalkozik vele.
– Nekem ő a mindenem, egyedül nevelem, apukája is sok mindenben segít, de rám hárul a hétköznapokban minden, Nyíregyházáról nem tudja suliba vinni – árulta el korábban Kiss Ramónának. Édesanyja mindig is sokat segített neki, de állítólag már az új párja is leveszi a válláról a terhek egy részét.